Gyermekfejlesztő központ
Fejlesztés személyre szabva

A SmartKid gyermekfejlesztő központ létrejöttét már nagyon régóta fontolgattuk. Szerettünk volna egy helyet, ahol kicsi és nagy, a mozgás segítségével tudja elsajátítani mindazon képességeket, amelyek nagyban befolyásolják az idegrendszer helyes működését. Ezáltal fejlődnek a gyermek motoros, kognitív és szociális képességei, amik nélkülözhetetlenek a teljesértékű élethez. Így, felzárkózván kortársaihoz, könnyebben tudja majd venni a különböző akadályokat az óvodában és az iskolában egyaránt.
Miért épp a SmartKid?

Pontos képet adunk a szülőknek arról, miben lehet fejleszteni gyermekeiket, és segítünk megvalósítani azt.

Szolgáltatásaink magyar és szlovák nyelven is elérhetők, mivel fontosnak tartjuk, hogy a gyermek az anyanyelvén tud a legjobban és leggyorsabban fejlődni.

Fejlesztéseinket egyénre szabva végezzük, hogy minden gyermek a saját tempójában tudjon fejlődni.
Rólunk
Mikóczi Dominika vagyok, mozgás és TSMT terapeuta.
A segítő szakmák álltak hozzám mindig a legközelebb, de sokáig nem tudtam melyik irányba induljak el. Pályaválasztás előtt álltam, amikor egy óvodában kezdtem néptáncot oktatni, hiszen kiskorom óta kísér a zene és a tánc szeretete. Ekkor vettem észre, hogy egyes gyerekeknél a mozgásában és/vagy a kognitív képességeikben eltérés vagy lemaradás figyelhető meg. Nehézségeik voltak egy rövid vers vagy ének megtanulásában, illetve kisebb mozgások leutánzásában. Egyre jobban érdekelt, mi lehet ennek az oka, mi állhat a hátterében.
Fejleszteni kezdtem magam, majd megismertem a Tervezett Szenzomotoros Terápiát, azaz a TSMT tornát. Tanulmányaimat a Comenius Egyetem Pedagógiai Karán folytattam, ahol több fejlesztő módszert sikerült elsajátítanom. Immár 6 éve foglalkozom gyermekek fejlesztésével, az idegrendszeri éretlenséggel. Úgy vélem, hogy a mozgásnak kulcsszerepe van a gyermekek mentális és érzelmi fejlődésében. (Éppen ezért szeretnék a gyerekek és a szülők segítségére lenni.)


A TSMT módszerről

A tervezett szenzomotoros tréning, azaz TSMT, olyan 0 és 11 éves gyermekek számára ajánlott mozgásterápia, akik fejlődése megkésett vagy eltérő az átlagostól. Ezek hátterében sokszor idegrendszeri éretlenség áll. A tervezett szenzomotoros tréning által stimuláljuk az agyban már meglévő hálózatot. A rendszeres gyakorlás elindítja az érési folyamatokat. Ez serkenti az idegpályák működését, így a hálózatok gazdagodnak és újraszerveződnek. A rohanó világ sajnos a gyermekekre is hatással van, mivel nagyon sok inger éri őket, amiket a fejlődésben levő idegrendszerük nagyon nehezen tud feldolgozni. A TSMT terápia hozzájárul az idegrendszer éréséhez és jótékony hatással van a gyermekek mozgásfejlődédére. Fejleszti a figyelmüket, emlékezetüket, jó hatással van a beszédfejlődésre és kommunikációra.
A terápia alapja a tervszerűség
Minden terápia egyéni terven alapul, amely fokozatosan növekvő terhelést tartalmazó gyakorlatokat foglal magába. A terápiát minden esetben egy Longitudinális Komplex Vizsgálat (LongiKid) előz meg: 3 hónapos kortól 11 éves korig méri a gyermekek szenzoros, motoros és kognitív részképességeit.
Vizsgálat
Ez egy viszonylag könnyen elvégezhető vizsgálat, ami a szülő jelenlétében zajlik. Kiértékelése egyszerű és gyors. Életkorilag adekvát részképesség profilt mutat, többek között a gyermek idegrendszeri érettségéről, valamint a motoros-kognitív-nyelvi és pszichés-szociális területeiről.
A terápia elkezdése
A TSMT torna mindenképp javasolt, amennyiben a gyermek fejlődése több területen eltérést vagy lemaradást mutat, vagy konkrét orvosi diagnózissal is alátámasztott problémáról van szó. Ezt követően kidolgozzuk a gyermek személyre szabott tréningjét, amit a szülőnek is betanítunk. Ezt a tréninget a gyerekek otthon home tréning formájában tudják a szülővel folytatni, havi 1 kontrollal, illetve a központban is lehetőség van egyéni fejlesztésre, ahova a gyermek heti rendszerességgel járhat. A gyógytorna szemléletű terápia kognitív elemekkel van bővítve.
TSMT torna
A feladatok végzése minden esetben verbális kísérettel zajlik (mondókák, versek, számolás), melyben a gyermek aktuális képességei szerint vesz részt, ez fejleszti a verbális motoros szinkron kialakulását és a többcsatornás figyelmet. A fejlesztett gyermekek havonta egy kontrollvizsgálaton vesznek részt, ami konzultációra és a további célok kitűzésére szolgál.
Eszközök
Pokróc, hinta, nagyméretű (95-105 cm) gimnasztikai labda, billenőlap, gördeszka, forgószék, kis labda. (Az otthoni használatra szánt eszközök kiválasztása minden esetben egyénre szabott és feltétlenül szükséges hozzá a terapeutával való konzultáció.)
Szolgáltatások
A gyermek jelenlegi fejlettségi szintjének feltérképezése
Állapotfelmérés/Longitudinális komplex vizsgálat - Longikid© teszt
Egyéni fejlesztő foglalkozások
Tervezett szenzomotoros tréning TSMT I
Csoportos fejlesztő foglalkozások
Tervezett szenzomotoros tréning TSMT II
Csoportos terápiák
Smart ovis vagyok (3-4 éveseknek)
A fejlesztések alatt fejlődik a gyermekek mozgáskoordinációja, a finommozgások, az egyidejű többcsatornás figyelmük, az emlékezetük és az észlelési funkcióik.
Smart sulis leszek (5-6 éveseknek)
Célirányos kiscsoportos fejlesztések tanköteles gyermekeknek a problémamentes iskolakezdéshez.
Smart sulis vagyok (6-12 éveseknek)
Figyelmetlen az iskolában? Tanulási zavarokkal küzd?
A csoportos fejlesztéseken a kisiskolások megpihennek az iskolai fáradalmaiktól és játékos módon fejlesztik azon területeket, melyek fejlesztést igényelnek.
Árak
A szolgáltatásaink magyar és szlovák nyelven is elérhetőek
Longitudinális Komplex Vizsgálat LONGIKID©
70€
Vizsgálati vélemény a LONGIKID© felméréshez
30€
Első torna betanítása a LONGIKID© felmérést követően
40€
Egyéni fejlesztés TSMT I.
40€
Bérlettel 6 alkalom 210€
Csoportos fejlesztés TSMT II.
25€
Bérlettel 8 alkalom 160€
Kontroll és új torna betanítása
60€
Elégedett szülők
keressenek bizalommal
Cím & kapcsolat

Cím
Iskola utca 41, 931 01 Somorja
(A parkolás ingyenes és lehetséges közvetlen az épülettel szemben parkolni, a bejárat a Szél utca felől közelíthető meg.)
Kapcsolat
Dominika Mikócziová – SmartKid
IČO: 54739322
DIČ: 1086830591
Nyitvatartás
- Hétfő - Péntek
- Előzetes időpont egyeztetés alapján